Prológus.

[...] Volt már olyan érzésetek, hogy valaki vagy valami óv titeket!? Hogy nem eshet bajotok mert az a bizonyos valaki mindig ottvan mellettetek!?
Egy hónappal ezelőtt ha valaki ezt a feltevését osztotta volna meg velem bíztosan kinevettem volna. "Ki fecsérelné arra az idejét, hogy rám vigyázzon.?" - kérdeztem volna.
Talán nagyon furcsán hangzik de egyszerű a válasz. Egy olyan valaki aki csak miattam él, akinek úgymond eleinte csak egy értéktelen "munka" lennék. Aki miattam feladna mindent.

Műugró bajnok vagyok...a 2. legjobb Angliában. Ennek szentelem az életem. A barátaim azzal cukkolnak, hogy vízben születtem. Ilyenkor én mindig egy egyszerű "ugyan kérlek...ez hülyeség" mondattal lerázom őket. A dupla szaltó, a fejes, a gyertya. Talán ezek más embernek értéktelen fogalmak de nekem ezek az egyszerű szavak jelentik a megélhetést, a hobbit...az életet.

Minden egy versenyen kezdődött. Azóta a bizonyos esemény óta érzem azt, hogy valaki véd engem. Most biztosan nevettek rajtam, ezért is mesélem el a történetem.!

***

Az atlétámban álltam a hatalmas ajtó előtt ami megfélemlítően tornyosult felém. A verejték folyt az arcomról. Idegességemben a körmeimet rágcsáltam. Én következek. Nem is tudom hányadik versenyemen vagyok túl de még most is annyira izgulok mint az elsőnél. Mi lesz ha elrontom? Vagy ha más fele fordulok? Vagy ha csak egyszerűen nem tetszik majd nekik? Ezek a kérdések cikáztak a fejemben amikor a nevemet mondták. Nagy levegőt vettem és kiléptem az óriási ajtón ami mintha az suttogta volna "sok szerencsét Lei!". Kezdek megbolondulni...

A tömeg hangos éjjenzésbe kezdett amikor a pallóra léptem. A kezeimet kitartottam és beszippantottam egy jó nagyot a klórral szennyezett víz kellemesen szúrós illatából. Elrugazkottam...abban a pillanatban két kezet éreztem a derekamon. Elvesztettem a testem felett az irányítást. Nem a dupla szaltót csináltam hanem valami mást. Amit nem is én akartam. Pörögtem a levegőbe és egy hangot hallottam.."Engedd el magad! Bízz bennem jó lesz!" suttogta. Azt tettem amit mond. Gyönyörűen manővereztem a levegőben. A két kéz a derekaon segített ebben de mielőtt a vízbe csobbantam volna eleresztett és egy gyönyörű fejessel zártam a "kis" mutatványom. A tömeg ujjongott. A zsűrik csodálkoztak. Maximális pontszámmal, büszke fejjel és levakarhatatlan mosollyal hajoltam meg amint kimáztam a vízből. 

És aztán egy lágy szellő csapta meg az arcom..."Szép volt Lei!" suttogta az a bizonyos hang.

A nevem Leira Smith. Egy 18 éves londoni lány vagyok...és van egy ŐRANGYALOM.!


____________________________________________________________________________

Nos remélem tetszett a Prológus.! :) Ha szeretnétek, hogy folytassam akkor komizzatok, iratkozzatok vagy valami képpen jelezzétek ha tetszik! :)