2. rész ~ "Like the birds!"

*Leira szemszöge*

Gyűlölöm magam. Gyűlölöm hiszen közel engedtem magamhoz egy olyan személyt akit életemben nem láttam. Hiszen ki lenne olyan felelőtlen, hogy egy teljesen idegen személyt beengedjen a mindennapjaiba!? Hát én... Semmit sem tudok róla, de mégis úgyérzem mintha ismerném. Az érintése hideg, de a bőröm felhevül tőle. Vajon miért nem szeretné, hogy lássam.? Pedig én mindennél jobban szeretném...szeretném megismerni, beszélgetni vele. Szeretném látni.! Még ha nem is érinthetem meg szeretném tudni, hogy mikor van velem. 

***

A tv-ből egy üldözött, síró lány keserves sikítása zökkentett ki a gondolatmenetemből. Összerezzentem amint egy láncfűrész idegesítő hangja töltötte be a nappalimat és ezt követően piross folyadék fröccsent a képernyőre. Én azonnal kikapcsoltam a készüléket és a lehető legtávolabb dobtam a távkapcsolót ami hangos csattanással jelezte, hogy megérkezett a kemény parkettára. A szívem gyorsan vert...utálom a horrorfilmeket. Az egész testemen végigfutott a hideg. Még mindig a kanapén ülve bámultam ki a fejemből miközben egy ötlet lebegett a lelki szemeim előtt. Elmegyek egy buliba. Kikapcsolódok, megismerkedek másokkal és akkor talán elfelejtem azt az angyali alakot aki miatt már hónapok óta sóvárgok.

Egész jó ötletnek tűnt. Máris a szobám fele tartottam azon gondolkodva, hogy mit öltök majd magamra este. Sosem voltam az a sokáig készülődő tipus. Mindig szerettem egyszerűen öltözni. Végül egy hófehér ruhát választottam amin fekete csipke ékeskedett ezzel feldobva az egyszerűnek tűnő ruhát. Most lesz rajtam előszőr.

Amint magamra öltöttem a mesébe illő ruhadarabot izgatottam forogtam az egész alakos tükröm előtt, hogy megbizonyosodjam arról, hogy a megfelelőt választottam. Az éjbenfekete színű magassarkú cipőm idegesen kopogott a szobám padlóján ara várva, hogy végre elinduljunk. Enyhe smink az arcomon kiemelte a kék szemeimet. A hajam laza hullámokban omlott a vállaimra. Mesébe illő volt. Akárcsak egy hercegnő...még csak a hercegem hiányzott. A herceg aki történetesen egy angyal. "Nem, nem Leira verd ki a fejedből...hiszen nem is ismered!" - dorgált a lelkiismeretem. 

Már éppen indulni készültem amikor egy rekecses hangot hallottam. A szívem eszeveszedtül ki akart törni a melkasomból. "Gyönyörű vagy!" - dícsért mire jobban elpirultam. "De ne menj el!". Én meg csak ámélkodva halgattam a szavait...miért ne menjek el? Miért ilyen velem? Mindig ilyenkor jelenik meg...miért akar megfosztani a szórakozástól!?
"Miért ne menjek?" - kezdtem egy kissé idegesen. "Miért csak ilyenkor jelensz meg? Miért csak ilyenkor szólalsz meg? Megfojt ez a tudatlanság...nem tudom ki vagy! Mit akarsz? Miért én? Annyian vannak még ennyiidős lányok Londonban miért pont engem kergetsz az őrületbe?" - eeltem fel a hangom. "Nem tudom ki vagy...hogyan is tudnék megbízni benned!?" - fejeztem be már-már a sírás határán. 
Meg sem várva a válaszát léptem ki a szobám bíztonságot nyújtó falai közül. Azon  agyaltam, hogy most biztosan megbántottam. Hogy, kitudja...lehet ha elmegy tőlem és nem akar majd látni. Mit csinálok majd akkor? Nem hallhatom a selymes hangját. Nem érezhetem hideg kezeit, édes pusziját. Mihez kezdek? 'Akkor majd elengeded!' - suttogta az eszem.
Megráztam a fejem és végleg elhagytam a kis házat.

***

Izzadt testek mozognak a dübörgő zene fülbemászó ütemére. Szerelmespárok, szingli fiúk, egyedülálló lányok tömege vonaglik a jobbnál-jobb mixekre amit a DJ gondolkodás nélkül váltogat. Én meg sorra tolom le az italokat a torkomon. A látásom egyre jobban homályosodik, a nyelőcsövem meg egyre több italt fogad magába. Minden kortynál bátrabbnak érzem magam és ezért gondolkodás nélkül indulok el a táncparkett fele. Rázom a csípőm a hatalmas hangfalakból szóló Techno zenékre. Kis idő mulva valaki felfigyelt rám mivel két kezet éreztem a derekamon. Együtt mozogtunk. A teste beburkolta az én apró termetemet. Megfélemlítően felém tornyosult de az alkohol miatt ez sem érdekelt. Nem lehetett több 20-nál. Vágyakozó tekintete engem vizslatott. Így táncoltunk át hosszúra nyúlt perceket. Amint végelett a számnak megfogta a csunklóm és elkezdett kifele húzni. 
Ki az izzadt testek közül, le a táncparkettről, ki a szórakozóhely melletti sikátorba. Borzalom, hogy minden szórakozóhely mellett van egy sikátor. Nagyon para. 
Amint mondtam a sikátor fele kezdett húzni. Amint beértünk a szűk kis utcába azonnal a falhoz szegezett és letámadta a nyakam. Ellenkezni akartam de a pia nem igazán segített. Nyöszörögtem, kapálóztam de az én gyenge végtegjaim az ő erős karjaihoz képest semmik voltak. Erőtlen semmik. Közben meg egyre csak távolodtunk a hideg kőfaltól.

Egyszer csak éreztem, hogy abbahagyja a nyakam kínzását. Mivel a szemeim le voltam csukva így nem láttam, hogy miért de volt egy halvány sejtésem ami azt suttogta, hogy éppen leveti a felsőjét. De amikor résnyire kinyitottam kék szemeimet egy megilyedt arcot láttam. Az idegen fiú megilyedt arcát. Amikor hátra akartam pillantani, hogy mit néz ilyen ilyedten akkor hallottam Őt. "Ne nézz hátra!" - utasított. Éreztem a két erős, izmos karját átfonódni a derekamon és már csak arra eszméltem fel, hogy távolodok a földtől. Távolodok a magas, barna hajú fiútól aki pár perccel ezelőtt még a markában tartott. 
A rettegés szikrája gyulladt ki bennem. A reszkető kezem a szám elé kaptam és a szemeimet összecsuktam. Féltem...ismét féltem. Egésszen addig amíg meg nem hallottam azt a bizonyos hangot, ismételten. "Nyisd ki a szemeidet..hidd el gyönyörű!" - suttogta és hideg lehellete csiklandozt az arcom. Nem tudom miért bíztam meg benne. Nem értem hiszen pár órája oly' ellenségesnek tűnt. Most mégis megmentett. És mire észbekaptam már együtt szálltunk. Mint pár hónapja amikor előszőr találkoztunk. Messze london felett a felhőtlen kék égen...akárcsak a madarak.!

__________________________________________________________________________
Itt van az új rész :) Nem lett a legjobb de ne utáljatok! :/ Következőkor mindent beleadok!! :)
EZENTÚL CSAK MINDEN HÉTFŐN LESZ ÚJ RÉSZ! :)